Amikor megszületett az idei gála koncepciója a zerowaste, még mi sem sejtettük, hogy támogatóink ennyire lelkesen és elkötelezetten állnak majd a kezdeményezés mellé és magunk is meglepődtünk, hogy milyen sokan érzik magukénak a gondolatot munkájuk során már évek óta. Csak amikor megkérdeztük őket, “A Ti munkátokban hogyan tudtok arra törekedni, hogy a lehető legkisebb terhet jelentsétek a bolygónak?” derült ki, hogy mennyi helyen van ott a lehetőség, ami egy kis odafigyeléssel akár holnaptól a Te munkádra is jellemző lehet.

 

Hogyan lesz a Hungarian Wedding Gala & Award zerowaste?

 

  • nem nyomtattunk jegyet, számlát, menükártyát, névkártyát: szabadon lesz az ültetés, a menüt pedig újrahasznosítható táblákon írjuk ki
  • helyi alapanyagokból készíti vacsoránkat a catering és desszertjeinket a cukrászat, melyeket nem szükséges hosszasan, külföldről szállítani
  • nem használunk műanyag szívószálat, eldobható poharat, eszközt a vendéglátás során
  • a felesleges ételt eladományozzuk rászorulóknak
  • bérelt cserepes növényekkel, újrahasznosítható eszközökkel dekorálunk
  • ledes fényeket használunk
  • a black tie dress code betartása mellett felhívtuk vendégeink figyelmét, hogy érkezzenek már meglévő, átalakított vagy bérelt, újrahasznosítható ruhában
  • vendégeink számára biztosítjuk, hogy utazásukkal sem szennyezzék környezetünket, zöld taxikkal érkezhetnek a helyszínre
  • jótékonysági célunk egy-egy hátrányos helyzetű óvoda örökbefogadásával szintén a már meglévő értékeink újbóli felhasználása

Íme támogatóink válaszai:

 

Budapest Party Service:
 
  • Kiemelkedően energia- és víztakarékos ipari mosogatógépeket vásároltunk, a használt vegyszerek, mosószerek környezetbarátak, nem terhelik meg a környezetünket.
  • A menüajánlatainkban igyekszünk minél több Magyarországról származó alapanyagból készült fogást kínálni, szelektíven gyűjtjük rendezvényeinken a Tetra Pack dobozokat és a műanyag flakonokat, amelyeket a megfelelő helyre el is szállíttatunk raktárunkból
  • Szinte teljesen textilmentesek lettek a büféasztal-rendszereink, így azok mosatása már nem terheli a környezetet
  • Minden egyes eseményre papírszívószállal készülünk, de nem automatikusan tesszük az italba, hanem a vendég szolgálhatja ki magát
  • Van azonban egy terület, ahol a zerowaste eléréséhez a vendégek segítségére is szükségünk van. Ez pedig maga a rendezvény. Ha a vendégek csak annyit szednek a tányérjukra, amennyit meg tudnak enni és inkább többször választanak a büféasztalról, akkor egyre inkább vissza tudjuk szorítani az élelmiszer-pazarlást és az élelmiszerek nem a kukába kerülnek, hanem adott esetben – jó szervezéssel – egy rászoruló asztalára, ahol lehet, hogy csak ritkán fordul meg meleg étel 
  • A gála felesleges ételeit is rászorulóknak fogjuk adományozni
 
Natural Wedding Decor:
 
  • hazai termelőktől, kézművesektől csomagolás-mentesen vásárolunk
  • nem használunk műanyag tűzőhabokat, helyettük újra használható drótba, és tüskés tartókba szúrjuk a virágokat
  • az élővirágokat a használat után idősek otthonába és fogyatékos napközibe visszük, ahol még pár napig örülnek nekik, majd komposztálásra kerülnek (sose dobunk a kommunális hulladékba növényt)
  • a vázáink 100%-ban újrahasznosított üvegből készülnek
  • nem használunk egyszer használatos kellékeket, például táblákat (a plexi táblákat le tudjuk mosni)
  • asztalonként csupán egy menüt helyezünk ki, ami virágmagokkal átszőtt, újrahasznosított papírra lesz nyomtatva (a vendégek hazavihetik, és elültethetik őket)
  • sokszor használható textilszalvétát használunk a terítékekhez
 
Fotósarok – Photofun Company:
 
  • Nem használunk egyszer használatos papír és műanyag kiegészítőket, törekszünk a tartósságra
  • Nincs papír alapú szerződés, minden szerződésünk elektronikus, telefonon aláírható (nincs nyomtatás, szkennelés, stb)
  • A számlázásra e-számlát küldünk mindenkinek, nem nyomtatunk számlát
  • A gépek fa borításúak, a tervezés során kiemelt szempont volt a műanyag és fém alkatrészek felhasználásának visszaszorítása
  • A nyomtatásnál figyelünk, hogy csak annyi képet nyomtassanak, amennyit el is visznek és fel is használnak
  • A gépekben nem használunk 2 évente elhasználódó akkumulátorokat, hálózati táplálással működik minden komponens
  • A gálán nem nyomtatunk majd fotókat. Minden vendégünk elküldheti magának e-mailben a helyszínrők a fotóit, illetve a gála oldalára felkerülnek letölthető formában a rendezvény után
 
Ásványvíz – 383kopjarywater:
 
  • Pincérek töltenek üvegből és utána elviszik az üveget és szelektíven gyűjtik, mi vállaljuk annak visszaszállítását amit mi újrahasznosítunk
  • Minél nagyobb kiszerelésben kínáljuk a vizet és így kevesebb hulladékot termelünk
 
Yess Event Hire:
 
  • Külön figyelmet fordítunk eszközeink kiváló állapotának megtartására, hiszen csak így tudjuk őket hosszú ideig termékpalettánkon tartani
  • Adminisztrációs feladataink minden lehetséges elemét elektronikus úton végezzük, így mellőzzük a felesleges papír felhasználást
 
Global Party Trend:
 
  • Teherautóink a mai környezetvédelmi előírásoknak megfelelő motorral vannak forgalomba helyezve így biztosítva a legkisebb károsanyag kibocsátást
  • Importőrként fontos figyelmet fordítunk, hogy az általunk bérbeadott és forgalmazott termékek ellenőrzött minősített gyárakból a környezetvédelmi előírásokat betartva készüljenek
  • Mosodánkban energiatakarékos ipari gépeket használunk
  • A közösen számunkra beállított adalékokkal nemcsak a tökéletes higiéniát és a makacs foltokat tudjuk kezelni, de a textíliák élettartalmát is 3-4 szeresére növeltük
  • Esetlegesen a már nem tisztítható termékeket varrodánkba kisebb méretű egyéb termékekre alakítjuk át ezzel csökkentve a selejtet így a lehető legkisebb az ökológiai lábnyomunk
  • Esküvős helyszínünkön egy 4,5 hektáros zöld területet gondozunk egy természetvédelmi területen így járunk hozzá a friss és tiszta levegőhöz
 
Ecler Wedding & Event Crew és Eventech Solutions
 
  • Kicsit nehéz helyzet a miénk, mert a sok elektronikai eszköz amit használunk, előbb utóbb tönkre megy és veszélyes hulladékká válik. Amire ügyelni tudunk, hogy ezeket a meglelő helyre gyűjtsük és adjuk le, hogy ne kerüljön ki a környezetbe
  • Folyamatos fejlesztéseinknek köszönhetően modern eszközt használunk, melyek túlnyomó része energiatakarékos 
  • Fénytechnikai eszközparkunk ledes fényforrásokból tevődik össze, így energia fogyasztásunk kevesebb
 
Espresso Desk kávésarok:
 
  • Porcelán csészében szolgáljuk fel a kávét, nem termelünk hulladékot
  • A kávézaccot összegyűjtjük és növényvédelmi célokra ajánljuk fel
 
Egy csipet torta:
 
  • nem használunk műanyag poharakat, edényeket a desszertek tálalásához a gálán, üvegpoharakat szereztünk be, melyeket újrahasznosítunk rendezvényeinken
  • alapanyagaink beszerzésénél törekszünk a Magyarországról származó alapanyagok használatára